Köszönetnyilvánítás

Hm…most, miután megírtam életem első blogbejegyzését, és büszkén, de azért izgulva megosztottam a Facebook profilomon is, hirtelen hiányérzetem támadt…

Ahogy említettem, sosem gondoltam, valaha is megpróbálkozom ezzel…most mégis itt püfölöm a gépet, rakom össze a gondolataimat, és utazom az időben oda-vissza…és velem együtt jönnek-mennek életem fontos emberei, akik nélkül nem lennék az, aki ma vagyok, akik nélkül nem lennének ilyen-olyan érzéseim, megéléseim, amit most közkinccsé tehetek.

A bloghoz weboldalam új arculattervezője, zseniális fiatalember, Stefano Trebbi segített hozzá, ötletei közé valahogy becsusszant ez a blog-dolog is 🙂 sok más izgalmas dolog mellett is! A névjegykártyámtól a blogig mindent ő tervezett és alakított ki, – ennek végleges megjelenését majd később látjátok, még az informatikusnak dolgoznia kell kicsit.

Köszönöm Stefano a sok ötletet, biztatást, – hálás vagyok ezért a közös munkáért!

…és a teljesség igénye nélkül köszönet a szüleimnek, akik olyanná neveltek, hogy az életem során pedagógus lehettem, köszönöm a tesómnak, hogy megélhettem vele azt a különleges kapcsolatot, ami nélkül szegényebb lenne ma az életem, köszönöm a volt férjemnek, hogy – bár az élet mást hozott, ami a közös jövőnket illeti, – életem két legszebb ajándékát, a gyermekeimet kaptam tőle életem útravalójához, akik mellett kiteljesedett az életem, köszönöm életem új párjának, a férjemnek, – életem nagy szerelmének – , hogy biztatott, erőt adott és elviselt a nehezebb napjaimon is, segített amiben csak tudott és türelemmel, megértéssel fordult felém, amikor csak szükségem volt rá és sosem kételkedtem a szerelmében, köszönöm a  kolléganőimnek a sok szakmai segítséget, hitet, és tudást, ami nélkül ma sokkal kevesebb lennék, köszönöm a volt ovisaimnak és szüleinek azt a mérhetetlen szeretetet, ami áradt felém, ami minden nap igazolta számomra, jó helyen vagyok…köszönöm a jelenlegi kollégáimnak az együttműködő, szeretetteljes munkát, melyben közösen, egyetértésben csip-csup csodákkal valósíthatjuk meg céljainkat…és köszönöm a sok éven át nálunk nevelkedett “csip-csuposoknak”, hogy a miénk voltak, és a szüleiknek, hogy ránk bízták őket!

Mindenkinek köszönöm, aki bármit is hozzátett az életemhez – jót, rosszat, – mert ugye minden csak megítélés kérdése: a jó is, rossz is előbbre vitt, tehát nem volt hiábavaló! 😉

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s